Krausz Attila korábban műszaki területen, kereskedelemben és üzletkötői munkakörben dolgozott, jelenleg egy személy- és vagyonőr cégnél diszpécser. Korábban más pártnak nem volt tagja, de a politikát figyelemmel követte. 2007-es alakulása óta szimpatizál a Magyar Gárdával, ennek a szervezetnek az eszmeisége ösztönözte a komolyabb közéleti szerepvállalásra. 2009-ben csatlakozott a Jobbikhoz, ahol a móri szervezet elnöke lett. Ugyanebben az évben a Fejér megyei választmány küldöttei megyei alelnöknek és az Országos Választmány tagjának is megválasztották. A kétgyermekes családapa vallásos életet él, és a keresztény értékek hangsúlyosabb megjelenését fontosnak tartja az oktatásban és a közéletben is.
Gyászos évet zártunk tavaly. A megyében most először rosszabbak munkanélküliségi mutatók, mint az országos. Mór körzete a nagy vesztes: itt 5,1-ről 10,5 százalékra nőtt a mérték.
A KSH munkaerő-felmérésén alapuló országos munkanélküliségi ráta 10,3 százalék, a régiós 10, ezen belül Fejér megye rátája a legmagasabb: 10,9 százalék - derül ki a munkaügyi központ decemberi, a múlt évre tekintő jelentéséből. Az aktivitási arány e szerint országos szinten 54,9 százalék. A régió mutatója ennél kedvezőbb, 56. Komárom-Esztergom megye az első 57,1, Fejér megye a második 56,0 százalékkal, Veszprém megyében pedig 55,1 százalékos.
A gazdasági válság minden körzetben éreztette hatását, de különböző mértékben. Az egy évvel korábbihoz képest Mór körzetében történt a legnagyobb változás, ahol az álláskeresők száma megkétszereződött. Ez annak a következménye, hogy a fejlett iparral rendelkező térség döntően az autóiparra épült, és ezt az iparágat sújtotta a legjobban a gazdasági válság.
Az év nagy vesztese Mór körzete, ahol 5,1-ről 10,5 százalékra emelkedett a mutató értéke. A legalacsonyabb rátával (8,6 százalék) a gárdonyi térség rendelkezik, Bicske körzetének mutatója ennél 0,2 ponttal magasabb: 8,8 szá
Évek óta nehezíti a szórakozóhelyek üzemelését, hogy a városban élők a folyamatos zajra panaszkodnak. Az önkormányzat intézkedései rendre a lakóknak kedveznek.
Meg lehetne tartani a koncerteket Árkipusztán vagy akár kint a prérin is - ha van a mondatban némi malícia, ennyiben legalább egyetértett az önkormányzati többség és ellenzéke a novemberi közmeghallgatáson.
A téma akkor a kastélykertben tartott nyári koncertek kapcsán merült fel: a közelben lakók aláírásokat gyűjtöttek a megtartása ellen, Fenyves Péter polgármestertől ígéretet is kaptak arra, hogy az idén már nem lesznek a koncertek megrendezve.
Úgy tűnhet, amíg nincs pontos szabályozás, eseti alapon dőlnek majd el az ilyen kérdések.
A Mór Város Jövőjéért Egyesület képviselője, Kelemen Levente novemberben még arra is javaslatot tett, hogy mindennemű koncertet tiltsanak ki a belvárosból. Az egyesület 2008-ban támogatta a Futura-diszkó megmaradását, amit a lakók tiltakozása után végül bezáratott az önkormányzat; a képviselő szerint ez az ügy precedenst teremtett más rendezvények betiltására is.
Az ötletelésnek ezzel még korántsincs vége: előfordult, hogy egyes lakók a bornapok ellen is tiltakoztak, mondván, a pihenéshez való jogukat sérti a többnapos rendezvény megtartása. A törvény szerint az önkormányzatok csak az este 10 óra és reggel 6 óra közötti nyitva tartást szabályozhatják.
A mostani álláspont szerint az idén 10 óra után nem tartanak szabadtéri koncertet Móron. A vasárnap délutánonkénti nyári zenei estéket ilyenformán továbbra is megtartják, Beke Ildikó művelődési igazgató elmondása szerint tervezik napközben a kastélyudvari koncertek megrendezését is.
Az ad hoc intézkedéseknek csak egy átfogó szabályozással lehetne elejét venni, gondot okoz viszont, hogy Mórnak nincs érvényben lévő zajrendelete. A jegyző saját hatáskörben ettől még korlátozhatja a túl hangos szórakozóhelyek működését.
Dornyi Sándor, a város jegyzője úgy véli: a nappali rendezvényeket alapesetben minden további nélkül meg lehet tartani a városban. Elmondása szerint lehet abban bízni, hogy még az idei első fél évben megszülethet a szabályozás, és ki tudják jelölni a zajvédelemben érintett területeket. Ettől persze még nem oldódik meg azonnal a fiatalok dilemmája, ami szombat esténként nagyjából akörül forog, hova mehetnének el szórakozni. Az elmúlt években több szórakozóhely is bezárt már a közelben lakók panaszai miatt. Ilyen helyzetben többen is Székesfehérvárra, vagy valamelyik környékbeli településre járnak el, a város határai mindenhogy szűknek bizonyulnak...
A harmadosztályú Móri SE labdarúgócsapatában folytatja pályafutását Rabóczki Balázs - írja a Nemzeti Sport Online a Fejér Megyei Hírlap információira hivatkozva.
Addig Fejér megye kis közösségében Csókakőn,egy csapatnyi jó érzésű sportember,
Csöngedi Csaba vezetésével megalakították a Szabadságot a hazafiaknak Fc-t.
Csabát kérdeztem miért ezt a nevet választották?
- A média,nem ad elég felvilágosítást a nemzeti oldal tevékenységeiről . Sőt,talán még
takargatták és ferdítik is az igazságokat!Nemzetünk valódi tragédiája,hogy mi magyarok
megengedtük,hogy megfosszanak minket önbecsülésünktől,nemzettudatunktól,s
fogadtuk el,hogy ellenséges képet kreáljanak honfitársainkból.Vannak olyan emberek a
mi kis oszágunkban,akik ártatlanul vannak bebörtönözve,csak azért mert ellenállnak a
cionista hazaáruló kormány és a nem kormányon lévő tolvaj csoportoknak. Reméljük
hamarossan újra közöttünk lesznek és együtt folytatjuk a küzdelmet a nemzetünkért!
Még mielőtt befejeznénk cikkünket elárulom,a csókakői kis csapat rövid össze szokás
után remek eredményeket produkált,reméljük az életben is így fogjuk tapasztalni a
történéseket!